Miért pont én és, ha én akkor miért így?

Hmmmm. Akkor neki kéne látni.
Szerintem ez a legnehezebb.
Talán magamról:
Nem vagyok igazán különleges, de hétköznapi sem. Sokan sokfélét mondtak már rólam, én is sokmindent gondoltam magamról.
Jelenleg ott tartok, hogy van két gyönyörű lányom, a feleségem hosszú előkészületi idő után (már 4 éve megromlott a kapcsolatunk, folyamatosan 3 hónapja mással élek ...) ma beadja a válópert. Természetesen közös megegyezés alapján. Eddig is szó volt róla, de mindig valamiért elhúzódott és ez nem a közös érzelmeink miatt volt.
Szóval lezárul végleg egy korszak. Sokan vártak már régebben erre, de most jött el az ideje.
Jelenleg több mint 5 hónapja együtt vagyok valakivel. Nagyon szeretem, sőt azt hiszem, ... NEM! TUDOM! Szerelmes vagyok. Hogy egy klasszikust idézzek: ... nem kicsit, nagyon! ...
Persze nem megy vele sem minden simán, akadnak problémák, de hol nem? A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.
Rövidesen itthagyom ezt az országot. Belefáradtam. Egyszerűen nem bírom tovább. Megtettem mindent ami tőlem telt, hogy az embereknek felnyissam a szemét, de hiába. Persze nem politikai blogot akarok nyitni, így ezt le is zártam.
Az uticél Spanyolország. Természetesen azt szeretném, ha a párom is és a lánya is velem jönnének. Nekem azt mondja, hogy jönni akar, de másnak egy kicsit mást, illetve sejteti, hogy esetleg meggondolja magát. Nem értem én ezt, lehet mégsem jó helyen kapirgálok? Sok beszélgetésünk volt már erről. Tényleg érzem, hogy szeret és a józan eszem is ezt diktálná, ha....
Mindegy, lesz valahogy.Nehéz egy olyan embernek, akit megtépett az élet, összetörték már párszor a szívét és most ott áll egy kapcsolatban, amibe mindent és mindenét beleteszi, közben felmerül némi bizonytalanság. Biztos igazán szeret? Tuti, hogy nem csak egy menekülő útvonal vagyok valamiből? Biztos minden érzelmi szálat elvágott egy régebbi esetnél? Ezek és még számtalan más kérdés felmerül bennem. Nem tudok mást, csak hinni. Hinni abban, hogy nem így van és elhinni neki azt a mit mond.
Csak néha nehéz, nem vagyunk egyformák szerencsére (dög unalom lenne) és éppen ezért nem is várhatok el tőle oyan szintű reakciót mint amit én tudok. Gyakran elég az amit ad, de néha sokkal többre várok. Kell időnként az embernek egy kis plusz, egy kis simogatás, gyöngéd foglalkozás, hiszen lehetnek nehéz napjaim, sőt vannak is.

Nah, tudtam. :)
Egyszer belekezdek és alig tudom befejezni. :)
Pedig muszáj, hiszen mennem kell dolgozni. Persze megint rohadtul fáj mindenem. Nagyon elegem van ebből a rohadt betegségből!
Elmentem, majd jövök! Addig is aki akar olvassa amit írtam és ismerjen meg. Hátha tudom néhány kellemes oldallal gazdagítani a világot!